Oktatási kiállítás

A középiskola III. és IV. osztályos tanulói 2017. március 8-án Újvidékre utaztak ahol az Oktatási kiállításon vettek részt. Ez az út köszönve a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság anyagi támogatásának valósulhatott meg. A fiatalok tanáraik kíséretében megtekinthették az Európa Kollégiumot az újvidéki Telepen, majd…

Nastavite sa čitanjem

Nyílt napok

Értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Szabadkai Zeneiskola Nyílt napokat szervez március 13-án és 14-én 9 és 18 óra között: az óvodák iskola előtti korosztályának, akiket érdekel a zeneóvoda és a felkészítő csoportjaink; a Szabadkán és környékén található általános iskolák I-IV. osztályos tanulói számára, akik felvételiznének az alapfokú zeneiskolába; a vajdasági…

Nastavite sa čitanjem

A pedagógusok világnapja

A Szabadkai Zeneiskolában megemlékeztünk a Pedagógusok világnapjáról 2016. november 8-án. Ez alkalommal húsz önként jelentkező középiskolás diák több mint 25 tanórán vált főszereplővé. Az alsófokú zenedében és a középiskolában is  különféle órákat tartottak a “napos” tanárok: hangszeren való muzsikálást tanítottak – hegedűn, zongorán, fuvolán, gordonkán…, de helyt álltak a kórus…

Nastavite sa čitanjem

Iskolanap

Iskolánk fennállásának 148. évfordulóját ünnepeltük kedden, október 18-án. Délelőtt az Iskola kerengőjében Bartók-kiállításmegnyitó volt, amit Gombár Szeréna kozulasszony nyitott meg. Este, a Városháza dísztermében, a Zeneiskola szimfonikus zenekara és énekkara mutatkozott be, tanáraink kisegítésével. Az est vendégei a maribori, az eszéki, a szegedi és kiskunhalasi zeneiskola diákjai, tanárai voltak. Pannon…

Nastavite sa čitanjem